Történt ugyanis, hogy 2.-án be kellett pár papírral ugranom a városba és az úton menet már hallottam, hogy beszélték, hogy Almár Don Juan-ja egy nagy sárga keverékkel...hangsúlyozom keverékkel! rohangál reggel óta. Don Juan ekkor már otthon megkötve volt. Szállok fel a buszra mikor látok valami sárga kutyaformát, aki bagtat a mi irányunkba. Rögtön gondoltam, hogy na ő lehet a sárga keverék. De édes istenem mikor a busz mellé ért kétség sem fért hozzá, hogy ő bizony egy japán akita volt! A busz épp indult, leszállni nem tudtam, de nagyon gyorsan intéztem a dolgaimat és rohantam haza, hogy megfogjam. Egészen biztos voltam benne, hogy ez a leghelyesebb amit tehetek, hiszen 1 évvel ezelőtt Fanni ment el a tűzijáték miatt és senkinek nem kívánom amit akkor átéltem! Azt mondták az utcabeliek, hogy kan ezért, felfogtam Fannit és indultunk Hachi-ért! Így utólag belegondolva merész tett volt, mert azt olvastam és mondták, hogy nem agresszív kutya, de magát megvédi és nem szereti, ha más nyünyükézi csak a gazdája...tipikus egygazdás kutya. Ehhez kétség sem fér hozzá, ha a filmbeli Hachiko-ra gondolunk. Elindultunk...először a kutya ugatás irányába mentünk, de hiába. Aztán megfordultunk és utunk a vasúti megállót keresztezte és lám-lám a mi akitánk épp a sínek mellett volt összegömbölyödve. Hát nagyon idilli volt, kár, hogy nem vittem fényképezőt. Egy akitát a sínek mellett megtalálni ez nem lehet más csak a sors! Bizalmatlan volt a lelkem, de én nagyon elszánt és kitartó. Kb. 20 percig ültem mellette eleinte tápszemeket dobtam majd elfordulva nyújtottam neki végül már hagyta, hogy rá is nézzek. A pórázból hurkol formáltam és óvatosan rátoltam a buksijára és elindultunk haza. Itthon nagy telefonálgatás és hirdetés, de semmi... másnap állatkórház de se chip, se tetkó, gyepmester, menhely, állatvédők értesítve, de még mindig semmi...hihetetlen volt számomra, hogy ilyen pompás kutyát nem keres senki. Másnap az állatkórház után megint géphez ültem este...7 órakkor azonban rám írt valaki, hogy az övé a kutya. Bizalmatlan voltam, de szerintem ez természetes, ha ilyen ritka kutyáról van szó, pláne, hogy tüzelő szuka, nem akartam, hogy szaporítók kezébe kerüljön. Oltási, könyv és jellemző tulajdonságok nélkül nem adom át a kutyát mondtam. A hölgy képet mutatott és szép lassan megdöntötte bizalmatlanságomat, ám mondtam, hogy a végszót nem én, hanem a kutya mondja ki.(Több akitát ismerő/tenyésztő emberrel beszéltem/olvastam és tudtam, hogy rá lesz írva minden, ha a gazdit megtalálja. Így történt! Volt nyakba ugrás puszi osztás és mind ezek hangos kommentálása...Boldog voltam, hogy segíthettem e boldog egymásra találásban!!!
Nomen est omen, szóval a keresztségben nálam a Hachi nevet kapta.Időközben icipicit megerősödött a kapcsolat közöttünk, ha meglátott már csóválta kis kunkori farkát, bár igyekeztem sokat vele lenni, mert ha egyedül hagytam rögtön jött a sivalkodás és nyüszítés. A második nap végére már kaptam két állrapuszit, de még mindig tartózkodó volt és csak kémlelte a messzeséget. A két nap alatt összesen 2x kaptam meg a tekintetét. Mondhatom, hogy beleszerettem...lenyűgözött az a fajta megdönthetetlenség amit a hozzá közeledő emberek felé tanúsított, ez a fajta tartózkodás és megközelíthetetlenség. Fenséges és egy igazi arisztokrata volt ez a kutya és boldog vagyok, hogy icipicit is, de közel engedett magához!
És azoknak akik nem ismernék Hachiko történetét, íme egy kis ízelítő:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése