Terápiázni most az elmúlt héten nem voltunk, mert sajnos az infulenza engem is elért... :( Képek az egy héttel korábbi terápiáról. Sonja mint már írtam korábban, megismerkedett a súlyos csoportunkkal, de olyan nagy sikere volt, hogy még 4 terembe kellett bemennünk simire.
Időpontot kaptunk múlt héten szerdán az ELTE Etológia tanszékére, hogy részt vegyünk egy teszten. A teszt lényege:
"Több éve vizsgálják, vajon a csecsemők, illetve gyerekek mi alapján különböztetik meg az élő- és élettelen dolgokat. Arról viszont, hogy a kutyák mely tulajdonságokkal rendelkező „lényeket” gondolnak élőnek és hajlandóak-e velük kapcsolatba lépni (segítséget kérni-adni) nagyon keveset tudunk. Ezen két kísérletben arra keressük a választ: (1) kérnek-e segítséget a kutyák egy számukra megoldhatatlan helyzetben egy „magától” mozgó tárgytól, ha az képes megoldani a feladatot, illetve (2) vajon a kutyák elvárásai egy élőlény mozgásával kapcsolatban mások-e, mint egy nagyon hasonló, de ténylegesen élettelen tárggyal kapcsolatban? Az első tesztet egy távirányítású kisautóval végezzük, míg a második teszt során egy monitor előtt ülve videót néznek a kutyák, mialatt egy szemmozgást-követő berendezés segítségével rögzítjük, mire figyelt a kutya a felvételen belül."
Nagyon érdekes volt a teszt, megállapították, hogy Sonja problémamegoldó képessége nagyon jó, majd kíváncsiságból megkérdeztem, hogy ezt a klikkerrel fejlesztettem vajon ilyen jó szintre?! És lám-lám igen...szóval ugyanakkor ez áldás is és átok is egyben, élő példa nem voltunk sétálni és már is feltalálta magát:)
